— Azonnal gyere vissza! — kiabálta a démon.

Széltoló nem válaszolt neki. Hason feküdt a süvítő levegőben, és a rohamosan ritkuló fellegekre meredt.

Aztán a fellegek elmaradtak.

Odalentről Széltolóra kacsintott a Világegyetem. Ott volt Nagy A’Tuin, a kráterekkel pettyezett páncélú, lomha óriás. Ott volt a Korongvilág apró holdja. Ott hunyorgott az a távoli fénypont, ami csakis a Potens Utazó lehetett. És ott voltak a csillagok, akár a fekete bársonyra szórt gyémántpor — a csillagok, melyek csalogatják, s végül magukhoz hívják a legvakmerőbbeket…

Az egész Teremtés arra várt, hogy Széltoló betoppanjon.

És ő megtette.

Úgy tetszett, amúgy sincs más választása.